Extra 330SC

Extra 330SC | Teljesítmény | Méretek | ||||||||||||||||||||||||||||||||
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
![]() |
|
|
Az Extra repülőgépgyártó céget az 1980-as évek elején alapította a német Walter Extra, egykori műrepülő pilóta. 1982-ben részt vett a műrepülő világbajnokságon, majd úgy döntött, hogy tapasztalatait felhasználva elkezd sportrepülőket tervezni.
Ma már öt különféle speciálisan műrepülésre fejlesztett repülőgépet gyárt az Extra cég, melyekből az Extra 330SC a világ legerősebb osztályára, az Unlimited kategóriára fejlesztett együléses gép. 2008-tól gyártják és az azóta rendezett négy Unlimited világbajnokságból hármat nyertek vele.
Az elsőt 2009-ben az angliai Silverstone-ban, ahol a világbajnok mellett még négyen repültek 330SC-vel az első tízben végzett pilóták közül. 2013-ban Amerikában és 2015-ben Franciaországban is Extra 330SC-vel nyerték a világbajnokságot, utóbbin az ezüstérmet is és a legjobb tíz pilóta közül hét repült 330-assal.
Illés Tamásnak sérülés miatt ki kellett hagynia a 2015-ös évet, így nemzetközi versenyen először 2016-ban repülhetett ezzel a géppel. A csehországi Moravska Trebovában rendezett Unlimited Műrepülő Európa Bajnokságon az összetett 18-dik helyet szerezte meg a 40 indulóból. A következő nagy verseny, amelyen részt vesz az új gépével, 2017-ben a dél-afrikai Unlimited Világbajnokság lesz, Augusztus 16. és 26. között.