HÍREK

hírek

Az interjút Illés Tamás műrepülő világbajnokkal nyáron kezdtük videóval a Matkó Kupán és a múlt héten fejeztük be, hozzátéve az őszi, Olaszországban rendezett világbajnoki szereplésről való beszámolót is.

Az interjút Illés Tamás műrepülő világbajnokkal nyáron kezdtük videóval a Matkó Kupán és a múlt héten fejeztük be, hozzátéve az őszi, Olaszországban rendezett világbajnoki szereplésről való beszámolót is.

 

Mi történt a második nap után a versenyen?

Mint a videó interjúban is elmondtam, a Q megnyerése után, valamint sajnálatos módon a free rajz hiba miatti elvesztését követően sikerült megnyernem az első unknown programot.

Azonban a második Unknown program lerepüléséhez való felszállás közben a cocpit plexijét teljesen elborította a motorolaj, emiatt majdnem, hogy IFR körülmények között kellett leszálljak a safety figura után. Mint kiderült sajnálatos módon a szerelőm elfelejtette az olajszintjelző pálcát visszatekerni, emiatt az fel lazult.

A bajt tetézte, hogy az ilyenkor kötelező technikai átvizsgálás után felfedeztek a törzsrácson a futó bekötésnél egy repedést és emiatt a verseny feladására kényszerültem. Nagyon sajnálom, mert a teljesítményem alapján megnyerhettem volna a kupát, de felkészülés szempontjából mindenképpen tanulságos illetve biztató volt ez a szomorú végeredmény is.

Szeptemberben Olaszországban indultál a világbajnokságon.

Ezen a versenyen 52 indulóból a 16. helyen végeztem összetettben.

Elmondható, hogy Unlimited kategóriában benn lenni a legjobb 20-ban magyar szempontból nagyszerű eredmény, mivel az itt szereplő pilóták nyolcvan százaléka a professzionális szinten űzi ezt a sportot. Besenyei Péter óta ilyen eredmény nem született.

Ami engem illet, ennek ellenére többet vártam magamtól. Összetettben mindenképpen a top 10-ben, esetlegesen egy számban dobogón szerettem volna végezni és erre, a edzések felkészülések alapján meg is volt az esélyem.

Itt minden apró részlet nagyon számít, hiszen a teljesítmények közel állnak egymáshoz, és ugyanúgy mint más sportágakban, úgy itt is mindenki egyre felkészültebb és profibb lesz évről évre.

Az utólagos analitika az edzőmmel és magyar FAI bírónkkal közösen az alábbi eredményt hozta, a repülésem teljesítménye alapján jobb eredményt érhettem volna el ha
– a boxban sokkal közelebb vagyok, repülök a bírókhoz
– a repülőgépem színe láthatóság szempontjából megfelelőbb. Sajnos sok rajta az ezüst metál szín, ami felhős égbolton ellentétes irányból érkező napsütés esetén elbizonytalanítja a bírókat.

Ezeket a tapasztalatokat kiértékelve készülünk a jövő évre, mert hiszem, hogy ennél többre is képesek vagyunk.

start előtt matkón

Forrás: Repülni Jó